Már 8150 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Hideg-meleg előételek, büféasztal  //  Salata de icre
Kifőztük Gasztromagazin

Salata de icre

2013. január 19.
Salata de icre

Hozzávalók

  • 10 dkg sózott vagy friss ikra
  • só (csak friss ikra esetén)
  • 2 dl olaj
  • 5-8 evőkanál citromlé
  • 4-5 evőkanál forró víz
  • 1 teáskanál mustár
  • 1 teáskanál reszelt vöröshagyma
  • A díszítéshez
  • citromkarikák, olajbogyó

Elkészítés

  1. Érdekes az ikrasaláta elnevezés, mert a cím tulajdonképpen kenyérre kenhető, majonézszerű krémet takar, de a románok így hívják. Romániában a legkisebb sarki boltban is kapható a krém különféle ízekben, különböző kiszerelésben, az ára pedig – mondhatni – mindenki számára elérhető. Ugyanakkor lehet kapni egyszerű sózott ikrát is, amiből otthon, minimális időráfordítással és plusz hozzávalóval, még finomabb végeredményt lehet elérni. A krém elkészíthető friss ikrából is, ebben az esetben össze kell keverni sóval, 2-3 napig hűtőben tartani, majd utána lehet kikavarni.

    A sózott ikrát keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a mustárt és 1 evőkanálnyi citromlevet, majd kézi mixerrel összekeverjük. Ezután először cseppenként, majd vékony sugárban - mint a majonéznél - beledolgozzuk az olajat, közben pedig felváltva adagoljuk a forró vizet és ízlés szerint a citromlevet. Mire felveszi az összes olajat, nagyon sűrű, krémes masszánk lesz. Legvégül beledolgozzuk a finomra reszelt hagymát. Sózni nem kell külön, csak ha friss ikrából készítjük. Általában pirított kenyérrel tálalják, amire citromkarikát fektetnek, a tetejét pedig különféle olajbogyókkal díszítik.

    Tipp: hagymán kívül lehet ízesíteni még fokhagymával, különféle fűszerekkel, sőt, finomra aprított fekete olajbogyóval is.

    http://edithreceptjei.blogspot.hu/

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!