Már 7790 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Hideg-meleg előételek, büféasztal  //  Sajttekercs hidegtálra
Kifőztük Gasztromagazin

Sajttekercs hidegtálra

2014. június 19.
Sajttekercs hidegtálra

Hozzávalók

  • Hozzávalók 2 tekercshez
  • 25 dkg félkemény sajt (trappista, gouda stb.)
  • a töltelékek alapjához:
  • 20 dkg juhtúró
  • 5 dkg puha vaj
  • 1 kis vöröshagyma
  • továbbiak a zöld fűszeres töltelékhez:
  • őrölt babérlevél
  • kakukkfű
  • őrölt bors
  • friss vagy fagyasztott medvehagyma (elhagyható)

Elkészítés

  1. A töltelék alapjához villával összekeverjük a juhtúrót a vajjal és a finomra vágott vöröshagymával. Ezután kettéosztjuk, majd a következőképpen fűszerezzük. A zöld fűszeres töltelékbe babérlevél, kakukkfű és kevés bors, valamint – ha van – aprított medvehagyma kerül. A körözöttet fokhagymával, pirospaprikával, őrölt köménnyel, borssal és kevés szardellapasztával ízesítjük.
    A sajtot meglágyítjuk: több réteg folpackba csavarjuk, és 60 fokra melegített, légkeveréses sütőbe tesszük addig, amíg megnyomva lágynak nem érezzük a közepét. Ha gyárilag fóliába hegesztették, akkor éppen csak gyöngyöző vízbe téve is megpuhíthatjuk. Annyira hagyjuk csak kihűlni, hogy ne égesse meg a kezünket. Megfelezzük, és sütőpapíron vagy fólián 2-3 mm vastag téglalapokká nyújtjuk. Megkenjük egyiket a zöld fűszeres, másikat a körözöttes töltelékkel, külön-külön felcsavarjuk, és fóliába csomagolva hűtőbe tesszük, hogy megdermedjenek. Ezután szeleteljük.

    http://jokaja.hu/

     

     

     

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!