Már 8150 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Hideg-meleg előételek, büféasztal  //  Pástétom pirított magvakból
Kifőztük Gasztromagazin
Pástétom pirított magvakból

Hozzávalók

  • • 10 dkg hántolt napraforgómag
  • • 5 dkg szezámmag
  • • 1,5 dl apró szemű zabpehely
  • • 3 dl víz
  • • 1 kávéskanál őrölt köménymag
  • • 1 teáskanál morzsolt majoránna
  • • 1 kávéskanál finomszemcsés só
  • • 1 kávéskanál természetes folyékony füst (elhagyható)
  • • 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (például napraforgó)
  • a tálaláshoz:
  • • őrölt paprika (elhagyható)
  • • savanyúság
  • • barna kenyér

Elkészítés

  1. Szárazon felforrósított serpenyőben fajtánként megpirítjuk a magvakat. Falapáttal folyamatosan kevergetjük, hogy egyenletesen piruljanak, ne égjenek meg. Amikor halványbarnák, illatosak lettek, tányérra vagy hőálló tálba borítjuk, és félretesszük – most már össze lehet keverni őket.

    Kis lábasban, időnként megkeverve sűrűre főzzük a zabpelyhet a vízzel.

    Kávédarálóval megőröljük a pirított magot, és a főtt zabpehelyhez szórjuk.

    Végül hozzáadjuk az ízesítőket is, és az egészet jól elkeverjük. Amikor már csak langyos, eloszlatjuk benne az olajat is, valamint ha nagyon sűrűnek találjuk, pici vízzel lágyítjuk.

    Barna kenyérre kenve, ízlés szerint paprikával megszórva, savanyúsággal tálaljuk. Nem kenjük vastagon, mert a benne lévő nagy mennyiségű olajos mag miatt nem könnyű étel.


    Tipp: napraforgón és szezámmagon kívül más olajos mag (tökmag, dió, mogyoró stb.) is kerülhet bele tetszőleges összeállításban és arányban.

    http://dulmina.blogspot.hu/

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!