Már 7497 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  Magos morzsában sült halfilé
Kifőztük Gasztromagazin
Magos morzsában sült halfilé

Hozzávalók

  • Hozzávalók 2 személyre
  • 4 szelet halfilé
  • 1/2 citrom leve
  • őrölt bors
  • a bundához:
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 evőkanál lenmag
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 evőkanál hántolt napraforgómag
  • a sütéshez: 2-3 evőkanál olaj
  • a körethez:
  • 40 dkg kis méretű újkrumpli
  • 2 evőkanál (olíva)olaj
  • őrölt bors
  • 1 kávéskanál pirospaprika

Elkészítés

  1. Előkészítjük a halat: a szeleteket sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk a citromlével. Hűvös helyre tesszük.

    A krumplit héjastól alaposan megmossuk, és enyhén sós vízben 8-10 perc alatt előfőzzük. Leszűrjük és konyharuhán megszárítjuk.
    A sütőt 200 fokra melegítjük. Akkora tepsibe, amekkorában a krumpli egy rétegben elfér, beleöntjük az olajat. Beleszórjuk a krumplit, összerázzuk, majd megszórjuk a fűszerekkel, azután újból alapos rázás következik. Kb. fél óra alatt megsütjük úgy, hogy kívül
    ropogóssá, belül puhává váljon.

    Összekeverjük a morzsát és a magokat, belemártjuk a halszeleteket; kissé rányomkodjuk, hogy jobban megtapadjon a bunda. Serpenyőben kevés olajon néhány perc alatt mindkét oldalukat szép pirosra sütjük.

    A halat a sült krumplival tálaljuk.

    Tipp: amikor már nincs újkrumpli, használhatunk helyette vékony héjú, sütni való krumplit, de bármilyen más köretet is kínálhatunk mellé.

    http://katakonyha.blogspot.hu/

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 343 vendég és 0 tag böngészi

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!