Már 6633 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  Currys kelkáposztafőzelék
Kifőztük Gasztromagazin
Currys kelkáposztafőzelék

Hozzávalók

  • Hozzávalók 2 személyre
  • 70 dkg burgonya
  • 1 vöröshagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 8 dl zöldségalaplé vagy víz
  • 1 teáskanál őrölt kömény
  • 1 teáskanál majoránna
  • 1 kisebb fej kelkáposzta
  • 1 teáskanál currypor
  • frissen őrölt bors

Elkészítés

  1. Az apró kockákra vágott vöröshagymát a vaj és az olaj keverékén üvegesre dinszteljük. Finoman sózzuk, hozzáadjuk a köményt, a majoránnát, a finomra reszelt fokhagymát és a currypor felét. Beleforgatjuk a 1,5 centisre kockázott burgonyát és a káposzta negyedekbe vágott, sötétebb, külső leveleit. Felöntjük az alaplével, és fedő alatt 12-13 perc alatt majdnem teljesen puhára főzzük. A megfőtt leveleket és a burgonya felét 1 merőkanálnyi lével krémesre pürésítjük, majd visszaöntjük az alaphoz. Közben egy serpenyőt füstölésig hevítünk, a többi kelkáposztát laskára vágva beleszórjuk, és enyhe barnulásig pirítjuk. Sóval, borssal és a maradék curryvel fűszerezzük.
    A főzeléket a pirított káposztával tálaljuk.

    http://szatmariferi.blog.hu/

     

     

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2017. júliusi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 818 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!