Már 7030 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Stollen parfé

2012. december 07.
Stollen parfé

Hozzávalók

  • 15 dkg vegyes aszalt gyümölcs (mazsola, áfonya, alma, kandírozott citrom- és narancshéj, stb.)
  • 2 evőkanál konyak vagy rum
  • 2-3 dkg apróra vágott marcipán
  • 6 dkg kristálycukor
  • 1 dl víz
  • 1–1 nagyobb csipet fahéj, szegfűszeg és gyömbérpor
  • néhány csepp színtelen mandulaaroma
  • pici só
  • 2,5 dkg vaj
  • 2 tojássárgája
  • 2 dl habtejszín
  • A díszítéshez
  • 1 gránátalma

Elkészítés

  1. Az aszalt gyümölcsökre (ha nagyobb darabok is vannak, azokat felaprítjuk) ráöntjük a szeszt és beáztatjuk néhány órára vagy egy éjszakára; egyszer-kétszer megkavarjuk közben.

    A vizet, a sót, a cukrot, a vajat, a mandulaaromát és az illatos fűszereket kis lábosba öntjük. Közepes lángon kevergetve felmelegítjük, hagyjuk 5 percig csendesen forrni, majd levesszük a tűzről és félretesszük hűlni.

    Habosra verjük a tojássárgákat. Beleöntjük a már langyos cukorszirupba, visszatesszük az edényt kisebb-közepes lángra; állandóan kevergetve néhány perc alatt kissé besűrítjük, majd teljesen kihűtjük.

    A tejszínt felverjük laza habbá. Beletesszük a beáztatott aszalványokat, a marcipánkockákat és a tojásos masszát, óvatosan összekeverjük. Hosszúkás kisebb formát (az enyém 24x9x6 cm) kibélelünk folpackkal, belesimítjuk a masszát. Letakarjuk fóliával és 1-2 órára hűtőszekrénybe, majd legalább egy éjszakára fagyasztóba tesszük.

    Tálalás előtt 15 perccel kivesszük. Tálcára borítjuk, gránátalma-magokkal díszítjük.

    http://katakonyha.blogspot.hu/

     

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2018. januári száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 747 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!