Már 8150 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Pisztáciás minitorta

2014. szeptember 28.
Pisztáciás minitorta

Hozzávalók

  • Hozzávalók 4 db 8 cm átmérőjű formához
  • a pisztáciás tésztához:
  • 2 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 3 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
  • 5 dkg liszt
  • 3 dkg darált pisztácia
  • 1 evőkanál holland kakaópor
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • a pisztáciakrémhez:
  • 3 dl habtejszín
  • 15 dkg mascarpone
  • 5 dkg darált pisztácia
  • 5 dkg porcukor
  • pár csepp vaníliakivonat
  • a tetejére: 5 dkg darált pisztácia, idénygyümölcs

Elkészítés

  1. A tésztához habosra verjük a tojást a cukorral, majd a vajjal. A lisztet összevegyítjük a kakaóval, a pisztáciával és a sütőporral, majd a tojásos masszához öntjük, és jól elkeverjük. A tortaformák aljába osztjuk a tésztát, és 170 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni.
    Közben elkészítjük a krémet. A mascarponéhez adjuk a cukrot, a vaníliakivonatot, a darált pisztáciát, és jól elkeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd a mascarponés krémmel összeforgatjuk.
    A kihűlt piskótákra töltjük a krémet úgy, hogy a forma tetejéig érjen, és legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Onnan kivéve késsel óvatosan körbevágjuk a formákat belülről, és kicsúsztatjuk a tortákat. Az oldalukat és a tetejüket darált pisztáciával megszórjuk. Idénygyümölcsökkel díszíthetjük.

    http://gesztenyeblog.blogspot.com

     

     

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!