Már 8150 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Kávés muffin

2014. március 27.
Kávés muffin

Hozzávalók

  • Hozzávalók 12 muffinhoz
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 10 dkg csokoládé
  • 10 dkg sötétbarna nádcukor
  • 3 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 teáskanál azonnal oldódó kávé
  • 1/2 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • a habhoz:
  • 50 dkg mascarpone
  • 5 dkg porcukor
  • a díszítéshez: csokoládés kávészemek

Elkészítés

  1. A vajat és a csokoládét gőz fölött megolvasztjuk. Belekeverjük a kávét, aztán langyosra hűtjük. Egy evőkanálnyit kiveszünk belőle, azt a mascarponéhoz adjuk.

    A tojást habosra keverjük a cukorral, majd belevegyítjük az olvasztott csokoládét, a tejet, majd a sütőporral és fahéjjal összeszitált lisztet. (Ne keverjük túl, mert a sütemény szivacsos állagú lesz!)

    Az így kapott tésztát papírkosárkákkal bélelt muffintepsibe kanalazzuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Akkor van készen, ha a muffin megemelkedik, a teteje megrepedezik, és ha óvatosan megnyomjuk az ujjunkkal, belül még puha, de nem lötyögős. Ne szárítsuk ki! A kész süteményt hűlni hagyjuk.

    Közben a porcukrot a csokoládés mascarponéba keverjük. Az így kapott krémet csillagcsöves habzsákba töltjük, és a közben kihűlt muffinok tetejére nyomjuk. A süteményt kávészemekkel díszítjük.

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!